Nos, elég régen nem volt új bejegyzés. De megérte várni, mert ma (is) egy igazán méltatlanul kevéssé ismert zenekart fogok bemutatni egyenesen Ausztráliából azon belül is Melbourne -ből. Túl sok információ róluk sincsen, amit össze tudtam szedni az linkek formájában megtalálható majd az post végén. Ide inkább csak alapvető információkat és véleményt fogok írni.
Ahogy az lenni szokott a három lány egy suliba járt, és egyszer csak 2000 őszén kikötöttek Ally (dobos) garázsában, ahol még nem igazán volt fogalmuk arról, hogy hogyan is kéne valamit kezdeni a hangszerekkel. De bennük volt a rock n roll, zajt tudtak csapni, és volt valami ének féle is... Kell ennél több?! Természetesen kell, de az induláshoz ennyi is elég. A kezdeti próbákon még voltak feldolgozások de később annak rendje és módja szerint elmaradtak és felváltották őket a saját szerzemények, persze a 3 akkord és a pörgés maradt.
A zenekarra nagy hatással a Ramones munkássága hatott, teljesen átjárja a dalokat a rock n roll high school érzés. A banda neve is egyfajta főhajtás a nagy előd előtt ugyanis mindegyikük neve / művészneve (ez nem derült ki számomra) Spazzy csak úgy mint a Ramones -nál. Bár azt azért sajnálom, hogy a lányok megmaradtak ennél az iskolás punknál és nem próbáltak meg saját hangzást kialakítani. Azért a kor igazolta őket, 2011 ben Japán turnéra indult a zenekar. Bár tényleg elég keveset lehet róluk tudni azért a banda még mindig aktív.
Hivatalos oldalukról letölthető / meghallgatható első "i met her at the 7-11" című demójuk.
Tagok:
Kat Spazzy - Ének, Gitár
Lucy Spazzy - Basszus, Vokál
Ally Spazzy - Dob, Vokál
Diskográfia:
I Met Her At The 7-11 (Demo)
The Sunshine Drive (Demo)
Aloha! Go Bananas (2004)
Dumb Is Forever (2011)
Hivatalos oldal: http://www.angelfire.com/punk3/thespazzys/index.html
Myspace: http://www.myspace.com/thespazzys/
Klippek: Spazzys - Paco Doesn't Love Me
Spazzys - Hey Hey Baby (Marky Ramone -al)